Nem autóval, hanem busszal, nem a korábbi szép veszprémi napok, munkahely, puha otthon, Melitta, Hermann, Martin képeivel, érintéseivel mosolyaikkal, hanem a hosszú hónapok immár tovaszálló, kínzóan ködös depresszió miatti kihagyás bevillanó emlékeivel,
és most újra ott voltam,
és sütött a Nap,
és könyvet vettem,
és szép ruhát vettem,
és a forróságra való tekintettel vizet osztottak,
és én kértem, mert aki kér, annak adatik,
és örültem, hogy elmúlt ami bezárt,
és végre, végre élek!
