Otthonosan

Jó idegen városban egy kicsit úgy lenni, ahogy ők. Például használni a metrójukat, nemcsak a turisták számára kiemelt helyeken mászkálni, megfejteni a graffiti mániájukat, és rájönni, hogy máshol sem más senki, semmi. 

Aztán rájönni, hogy egy 169 ezer euróért kínált használt Ferrari egy csillogó kirakatban nem vonz. Az ilyesmi nem vonz, de találtunk egy görög éttermet, és jöhetett a gyros egy kis retzinával. Az étterem elnevezés túlzás, viaszosvászon asztalterítő, de felettünk fák lombjai, és közben a Duna-csatornán úsztak a hajók.

Homályban a fények után

Ebéd után Bécsben elmentünk együtt a főleg Bécs  történelmét bemutató Múzeumba, mert ott van az egyetem és az étterem mellett (Karlsplatz), ahol korábban voltunk.

Már éppen azon a ponton voltam, hogy belefáradtam az egészbe, mert múzeumokban mindig így vagyok. Kezdek szomjas lenni, fáj a lábam, káprázik a szemem, az érdeklődés alább hagy, kell valami, ami felráz. Megyek tovább persze, ha már fizettünk észre. :-D, és ki tudja visszajutok-e erre a helyre, és érdekes egyénként is minden.

Szóval, ilyen percek jöttek el számomra, amikor befordultam valahova, és 2 sötét szobát találtam a sok fénylő vitrin után. 
Azt mondtam magamban, igen, ez az, ez tetszik. Hívtam is a többieket, akik hunyorogva beléptek, kicsit nevettek is, hogy éppen ez kell? Igen! Egy író lakását rendezték itt be újra eredeti bútoraival, és igen is lehet ilyen helyen alkotni, mert lámpa van. Én még elidőztem a két szobában egy darabig. Meg kell MG-től kérdeznek az osztrák író nevét újra, mert elfelejtettem. Sajnos nem ismerem az osztrák írókat eléggé. Később megmutatta Bécs belvárosában az utcát, hogy hol volt eredetileg ez a lakás.

Bécsi szeletek

Szeretek elveszni a részletekben. 

Mindegy, hogy étel, ital, ház vagy növény..., amit észrevesz és  egy pillantással rögzít a szemem. 

A nagy egészből a fényképezőgéppel is a részt ragadom ki, és többet mond számomra akkor is és később is egy darabka annál, mint ami eredetileg körülvette. 

Bécs 1.

 

Régi bécsi útjaim eszembe jutnak még most is. Busszal mentem, volt az úton nagy bevásárlóközpont, szabadidő, adventi esti fények nézegetése. Puncs illatú Adventi vásárban bóklásztunk a Városháza előtt, mert előszeretettel mentünk abban az időszakban a karácsonyi hangulat élvezete miatt. 

Aztán zsibbadt fáradtan, élményekkel tele, Milka csokipapírt zörgettünk hazafelé az úton, és szappanokat, tusfürdőket szagolgattunk, mert másra nem mindig telt. 

Majd eloltotta a sofőr a buszban lámpákat, és mindenki elégedettet szundított, pihent még még egy kicsit hazaérkezés előtt.

Oberloisdorf

Sokszor megyünk Oberloisorfba a kőszegi határátkelőn át, ahol a lassan már 91 éves mama lakik. Régen Felsőlászló volt a falu neve addig, míg Magyarországhoz tartozott, és ha másból nem is, de a temető kőbe vésett neveiből ez a valaha volt hovatartozás kiolvasható.
Mama házában megállt az idő, költözhetne új házba is a fiával, de nem akar, tehát a fiú is marad, és így telik az élet...

Mindig van

hely az úton, ahol tető van a fejünk fölött, védő falak körülöttünk, ahol elénk tesznek ételt, italt, szólnak hozzánk, és mosolyt is kapunk. Mert kapunk, ha adunk. Nem, nem csereüzlet mindez, hanem egyszerűen létrejön. 
Van hely, ahol előzékeny lehetek úgy, hogy észre sem veszem, de mivel megköszönik, tudatosul bennem, és jólesik, hogy adhattam, és a mosolyra mosoly járt.

"A jótett... talán nem is más, mint az ember misztikus hozzájárulása a teremtéshez, beavatás a teremtésbe, s megsejtet velünk valamit abból az alázatból, mellyel Isten a világot alkotója szemléli és fönntartja."

( Pilinszky: Naplók, töredékek)

Ez jutott eszembe arról a helyről, ahol legutóbb ettünk, ittunk, megpihentünk, ismeretlenekkel pár másodpercre kapcsolatba kerültünk és együtt rezgett bennünk a jó Kőszegen, mielőtt még tovább utaztunk volna. 

Kőszeg

Évtizedes kihagyások után egyre gyakrabban járok Kőszegre. Az ok az, hogy itt lépjük át az osztrák határt, ha MG szülőfalujába megyünk meglátogatni az édesanyját, az öccsét, a már elhunyt nagynénjét, néhány barátját.
A városka nagyon tetszik, szoktunk ide jönni szüreti fesztiválra is, néha találkozunk távoli rokonnal, leginkább véletlenül, de egy baráttal Tonival is szoktunk itt tervezett programot lebonyolítani, ami evés, ivás, sétálás, beszélgetés. Ünnepeltünk már szülinapokat is ebben a városkában.

              

A Somlón ( részletek)

Fel a Somló tetejére

Decemberben felmásztunk a Somló-hegy tetejére. Van ott egy kilátó, egy büfé, beszélgettem a büfés hölggyel, mert MG is elismeri, hogy az útjainkon be nem áll a szám. Ismeretlenekkel elegyedem szóba, illetve ők is velem, mintha éreznék, hogy jó helyen lesznek nálam a szavaik.
Nem fájt a gerincem sem, pedig vagy jöttünk vagy mentünk Veszprémbe  a kezelésemre. 
Biztos a kilazító öröm tette ezt velem.

Somló

Legyünk őszinték, Magyarországon nincsenek nagy hegyek. Nem panaszként írom, hanem tényként. Így már a viszonylag kisebb "kidudorodásokat" ( bocs')  is hegynek hívjuk, ami máshol talán domb. A vulkáni Somló igenis hegy a maga 431 méter magasságával. Ezt a honleányi szeretet is mondatja velem! :-)
Úton Veszprém felé vagy már onnan jövet itt is meg szoktunk állni, sőt, úticél is volt már számunkra, nemcsak útba ejthető séta lehetősége. 
Sőt, MG-vel való kapcsolatom kezdetén aludtunk is itt. A szinte állandóan éjszakai fütyülő szélre ma is emlékszem, és a néhány korty finom borra is. Nem tudom mit ittunk akkor, de azt ma már tudom, hogy ezen a bazalthegyen közel 40 fajta szőlőfajta van.
Legutóbb június 18-án álltunk meg egy rövid sétára, mert egyszerűen nem tudtam ellenállni a hegy tövében futó földútnak, az érő gabonának, a pipacsoknak, a mindenféle egyéb útszéli virágoknak, a kezdődő nyárnak...

Csárda hangulat

Nevezzük nevén az előző bejegyzésben emlegetett csárdát: Dabrókai. 
Közvetlenül Vas és Veszprém megye határánál található.

Második megálló Veszprém felé

50 percnyire vagyunk már csak Veszprémtől. Akár meg sem kellene állni, de mégis megtesszük, mert szeretjük ezt a csárdát. Az első vele kapcsolatos élményünk tavaly advent idején volt. Melegre fűtött kemence várt minket, karácsonyt váró fények a korai sötétedésben, udvarias, inkább baráti kiszolgálás, jó ételek, italok. Ott rögtön elhatároztuk a palacsintánk fölött, hogy ide még sokszor visszatérünk. A csúcs mindig a kemence azóta is.Nyáron nézzük, télen tapogatjuk!
300 éves vastag falú az épület, valaha betyárok tanyája volt, és már megismernek a pincérek jókat beszélgetek velük. MG is megtenné, de nem tud magyarul csak szavakat. Megrendeli az ásványvizet, de mikor a pincér visszakérdez, hogy menteset vagy savasat kér, akkor már kell  a segítségem.:-D Egyszerűen rágörcsöl a dologra, és végül azt issza, amit véletlenül rendel, vagy én segítek, mert tudom, hogy menteset kér.
Mivel gyakran megállunk itt, jó kis élményeink vannak, beírtunk a vendégkönyvükbe, és mindig megcsodálom a WC-ben a tükrök kereteit.

Első megálló Veszprém felé

Veszprémbe általában 2 hetente kell járni a gerincem gyógyítása miatt. Autóval 2.15 perc nem egy hosszú út, de két helyen szinte mindig megállunk. Az első egy benzinkút.
WC-re is kell mennünk, különösen MG-nek, én is sok folyadékot iszom általában. Jól jön egy kis kávé vagy tea is amit elénk tesznek a saját reggel elkészítetthez,  és valami finom kis édesség vagy éppen "sósság" :-) is kerül mindig mellé. 
Szeretjük a tökmagos pogácsát, amit ennél a  benzinkútnál árulnak, és van egy finom karamellás kiflijük is. Általában kamionosok és motorosok társaságában ülünk egy kicsit, és mindig olyan jól esik.
A parkoló mellett pipacsmező is volt legutóbb.